Az élet kenyere

A János evangéliuma tele van kincsekkel. Akárhányszor olvasom, mindig fedezek fel benne valami újat, valami rendkívül értékeset. Amit igazán szeretek benne, hogy annyira jó betekintést ad Jézus gondolataiba.

Ahogy olvasgattam és elértem a János evangéliuma 6. részéhez, újra megragadta a figyelmemet Jézus válasza az “éhes” embereknek:

“Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha” János 6:35

Milyen rendkívüli kijelentés, ami eszembe juttatja, hogy valamikor az édenkertben Ádám és Éva ettek arról a fáról, amiről nem kellett volna, pedig Isten már akkor gondoskodott arról, hogy mindenük meglegyen. És most Jézus újra bemutatja, hogy Ő a gondoskodó Isten (Jahve-jiré, ahogyan Ábrahám nevezte az 1Mózes 22:14-ben), aki azért jött, hogy az övéinek “életük legyen és bővölködjenek” (János 10:10). Miért is mennék máshová éhséget vagy szomjat oltani? Olyan szomorú, hogy sokszor mégis elfordulok tőle, és azt gondolva, hogy e világ megelégíthet engem, vétkezek. Naponta szükségem van az Ő kegyelmére. “A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Hiszem, hogy a Miatyánkban sem csak fizikai kenyeret kérünk.

Meglepett, hogy ebben a részben Jézus nagyon világosan beszél a hitről. Mintha sohasem olvastam volna még ezt a részt. Legalább három helyen is említi:

“Az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő elküldött” János 6:29

“Az pedig az én Atyámnak akarata, hogy aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, és feltámasszam az utolsó napon.” János 6:40

“Bizony, bizony mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van.” János 6:47

Különösen a harmadik idézet világossága lepett meg, ami után Jézus azt mondja, hogy “Én vagyok az élet kenyere”. Ezzel világossá teszi, hogy az életünk, ami a “kenyér evése” által van, az a hit által van. Nem fizikai kenyér megevéséről van itt szó, hanem Jézus befogadásáról, a Jézustól fakadó gondoskodás elfogadásáról, annak a hittel való elfogadásáról, hogy Ő valóban az, akinek mondta magát. A kenyeret sem esszük meg, ha nem hisszük el, hogy az valóban ehető, a javunkra van és “életet ad”. De ha elhisszük, akkor nem kerülgetjük, amikor éhesek vagyunk, hanem táplálkozunk vele, örülünk neki, és, ha találkozunk egy másik éhes koldussal, akkor vele is megosztjuk. Erre emlékeztet az Úrvacsora is. Milyen áldott közösség az, amikor a Krisztusban hívők, egy szívvel járulnak az Úr asztalához, és közösen oltják éhségüket és szomjukat az által, Aki mindig is gondoskodott róluk.

Ami viszont egy szomorú valóság, hogy nem mindenki akarja Jézust.

“De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek.” János 6:64

Senki sem mehet Jézushoz, “ha az Atya nem vonzza őt”, de a felelősség a miénk! Mindenki szereti az életet. Ezért eszünk és iszunk mindennap. Értjük és látjuk, hogy az életünk ajándék, és kegyelem, hogy élünk. Nem hagyhat hidegen minket Jézus személye, aki azt mondja magáról, hogy Ő az élet. Mégis sokan itt továbblépnek, átsiklanak, vagy éppen megbotlanak. “Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványai közül, és többé nem jártak vele” írja János. De Jézus odafordulva tizenkét tanítványához ezt kérdezte tőlük: “Ti is el akartok menni?”. Péter válasza pedig mindent elmond arról, amit egy igazi hívő, még ha hitben gyermek is, szívből hisz és vall:

 “Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad, és mi elhittük és megismertük, hogy te vagy az Isten szentje.” János 6:68-69

Micsoda felismerés! Ha nem is értjük tökéletesen, ha nem is ismerjük teljesen, de amit tudunk Jézusról, az mind megerősiti bennünk, hogy Jézus valóban maga az élet forrása, Ő a megígért Megváltó. Adja az Úr, hogy mindig hozzá meneküljünk, sőt vele járjunk, vele táplálkozzunk, és megtapasztaljuk azt a bőséges életet, amit ígért az őt szeretőknek.

Amikor a Róma levelet olvasom

🙂

 

Induktív bibliatanulmányozás

A Péter apostolról szóló blogbejegyzésben említettem, hogy induktív módszerrel tanulmányoztam a Bibliát, és gondoltam, hogy írok egy pár sort arról, hogy mit is jelent ez a módszer.  Számomra is még új, de nagyon tetszik, mert segít abban, hogy komolyabban vegyem a bibliaolvasást. Az induktív bibliaolvasást három részre lehet osztani: megfigyelés, értelmezés és alkalmazás. Ezeket fogom most röviden körülírni.

1. Megfigyelés

Amikor leülünk Bibliát olvasni, először is imádkozzunk, hogy Isten vezessen és szóljon hozzánk az ige által. Utána olvassuk át az adott részt. Ebben a szakaszban csupán megfigyeljük, hogy mit olvasunk, és feltehetünk olyan kérdéseket, amelyek segítenek ebben minket: Kiről van szó? Mi történt? Mikor? Hol? Hogyan? Miért? Ez kicsit olyan, mintha detektívek lennénk, és próbálnánk a végére járni a dolgoknak. Alá is húzhatjuk azokat a kulcsszavakat, amik ismétlődnek, és a parancsolatokat.

2. Értelmezés

Ebben a szakaszban elgondolkozunk azon, hogy mi volt a szerző szándéka, amikor leírta ezt a részt? Mit jelentettek ezek az akkori ember számára? Mi a fő gondolat, alapelv, amire Isten tanít ezáltal?

Megnézhetünk más igeszakaszokat is, amik kapcsolódnak az adott részhez. Az értelmezésben sokszor segítenek a bibliai szótárak és konkordanciák. Imádkozzunk, hogy megértsük a célját az igeszakasznak.

3. Alkalmazás

Végül pedig tegyük fel azt a kérdést, hogy mit mond nekem az olvasott rész, hogyan alkalmazhatom az életemre, és mi az amin változni fogok? Imádkozzunk, hogy gyakorlatba ültetve az olvasottakat, jó gyümölcsöket teremjünk Isten és az emberek örömére.

Az induktív bibliatanulmányozás tehát nem bonyolult dolog. Csak annyi kell hozzá, hogy rászánjuk az időt nemcsak a puszta bibliaolvasásra, hanem az elmélkedésre, az igén való meditálásra is. Persze bármilyen módszert is használjunk, szükségünk van a Szentlélek munkájára, hiszen csak Ő az, aki meg tudja nyitni szemeinket, hogy lássuk és értsük a lelki dolgokat. Ezért fontos, hogy ne a bibliaolvasási módszereinkben vagy szokásainkban bízzunk, hanem Istenben.

Bátorítson minket a következő gondolat is arra, hogy időt szánjunk az igére:

“Isten igéje olyan, mint egy kincsesbánya. Az igazán értékes kincsekért pedig megéri mélyre ásni.”

Péter apostol elhívása

Nemrég egy kedves barátommal a János evangéliumának első részét olvastuk és az induktív bibliatanulmányozás módszerét alkalmazva próbáltunk minél több mindent megérteni és alkalmazni az életünkre. A tanulmányozás fókuszában az első tanítványok elhívása állt, és miközben lépésről lépésre haladtunk az igében, meglepett, hogy Péter apostol első találkozása Jézussal nem a Genezáret tavánál volt, hanem még azelőtt, hogy Jézus a Péter csónakjából prédikált volna. A János 1:35-ből kiderül, hogy Pétert (vagyis Simont) először a testvére András hívta el, hogy találkozzon Jézussal:

“…mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, elmondta neki: Megtaláltuk a Messiást (amely azt jelenti: Krisztus), és elvezette Jézushoz. Jézus pedig rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia, téged Kéfásnak fognak hívni (amely azt jelenti: Kőszikla).” János 1:41-42

Nagyon, meglepett ez, mivel eddig azt gondoltam, hogy Péter rögtön követni kezdte Jézust akárcsak András, Fülöp, Lévi, Jakab és János. Úgy tűnik viszont ebből a részből, hogy bár Péter találkozott Jézussal, ezen a ponton még nem követte Jézust. Miután elolvastam a Máté, Márk és Lukács evangéliumában található beszámolókat is kezdett összeállni a fejemben egy időrendi sorrend:

1. Keresztelő János megkereszteli Jézust (Mt 3:16, Mk 1:9, Lk 3:21)
2. Jézus a pusztában tölt 40 napot (Mt 4:1, Mk 1:12, Lk 4:1-2)
3. Keresztelő János látja Jézust a Jordánnál (Jn 1:29)
4. Másnap János két tanítványa elkezdi követni Jézust (Jn 1:37)
5. András elhívja Pétert, hogy találkozzon Jézussal (Jn 1:41-42)
6. Jézus visszamegy Galileába és elkezd prédikálni (Mt 4:12, Mk 1:14, Lk 4:14, Jn 2:12 ?)
7. Elhívja Pétert, Andrást, Jakabot és Jánost, hogy ezután “embereket halásszanak” (Mt 4:19, Mk 1:17, Lk 5:10)

Nem vagyok biztos benne, hogy jól állítottam fel a sorrendet, mert bár a Máté, Márk és Lukács evangéliuma hasonló sorrendet ír le, a János evangéliuma más eseményekről számol be, ezért nehéz néha kapcsolódási pontokat találni. Ha ez a sorrend helyes, akkor azt jelenti, hogy Péter apostol gyakorlatilag visszament halászni testvérével Andrással együtt, mielőtt igazán elkezdte követni Jézust. Ez azt is jelenti, hogy nem biztos, hogy az első találkozás után meg volt már győződve arról, hogy Jézus a Messiás. Viszont a második találkozó alkalmával, amikor szembesül azzal, hogy a Mesternek hatalma van az ő “karrierje” felett is, minden addigi előítélete elszáll, lefegyverzi őt Jézus kegyelme, és követi Őt.

Ezeket tanulmányozva, rábukkantam Spurgeon egyik prédikációjára, ami szintén Péter elhívásáról szól. Ebben a prédikációban Spurgeon három elhívást azonosít be:

1. Jézus világosságra hívja Pétert (János 1:42)
2. Jézus szolgálatra hívja Pétert (Máté 4:18-19)
3. Jézus kiválasztja Pétert egy különleges munkára (Máté 10:1-2)

Péter kiválasztása ebben a három lépésben úgy gondolom, hogy jól tükrözi a hívő ember életét. Sok esetben, amikor az ember megismeri Jézust, egy hosszabb vagy rövidebb időszak után Jézus elvégzi a szívében, hogy jobban odaszánja az életét neki, és egyeseket pedig ezen felül elhív egy különleges szolgálatra is az egyházban.

Azt hiszem, hogy én is ehhez hasonló módon tapasztaltam meg Isten elhívását az életemben. Még nem tudok arról, hogy kaptam volna egy olyan speciális szolgálatot is, mint Péter, de bizonyára, ha apostol már nem is lehetek, az evangélium hirdetésére való elhívás nekem is szól (Máté 28:18-20).

Utazás indul

Kedves olvasóm! Ez az első blog, amit írok. Sohasem gondoltam volna, hogy oda jutok, hogy feltegyem az internetre a gondolataimat, de íme mégis megtettem ezt a lépést, abban a reményben, hogy hátha valaki majd rábukkan és hasznára válik. Ebben a blogban szeretnék elsősorban személyes gondolatokat megosztani a napi Bibliaolvasásom kapcsán. Ez nem jelenti azt, hogy mindennap leírom a gondolataimat, hanem csak időnként, ha úgy látom, hogy azok a dolgok, amiket Isten kegyelméből megértettem a Szentírásból, mások hasznára is válhatnak.

Kívánok ezennel minden kedves blog olvasómnak áldott igeolvasást és blog olvasást is 😉

“Isten az én erős kőváram, Ki vezérli az igaznak útját.” — 2Sámuel 22:33